Viszki és Flopi az erdő mélyén

Viszki, a fekete-fehér bundájú, komoly tekintetű kutya, és Flopi, a kajla fülű, vidám barna eb, mindig együtt játszottak az erdő szélén, ahol a gazdájuk, Ervin és Olivér kunyhója állt. Egy nap azonban olyan izgalmas nyomot találtak, hogy teljesen megfeledkeztek a visszaútról.

– Nézd, Viszki! Egy mókus! – ugatott vidáman Flopi, és már szaladt is a mókus után.

Viszki persze nem hagyta magára a barátját, így mindketten a sűrű erdőbe rohantak, ahol a hatalmas fák árnyékot vetettek a puha, mohás talajra.

Eltévedve a rengetegben

Ahogy a nap lassan lement, az erdő egyre sötétebbé és titokzatosabbá vált. A mókus eltűnt, és Viszki megállt, hogy megszagolja a levegőt.

– Flopi, most mit csináljunk? Nem tudom, merre van a haza – mondta aggódva, miközben leült egy fa tövébe.

– Ne aggódj, Viszki! Majd találunk valamit, ami segít! – felelte Flopi, bár egy kis félelem bujkált a hangjában.

Elindultak hát, hogy kijussanak az erdőből. Az ágak susogtak körülöttük, és a sötétben furcsa neszek hallatszottak, amitől mindketten összerezzentek.

A fények a távolban

Hosszas bolyongás után, amikor már szinte minden reményük elszállt, Viszki hirtelen felemelte a fejét.

– Nézd, Flopi! Fények! – mondta izgatottan, és farkcsóválva indult a fényforrás felé.

A két kutya átverekedte magát a sűrű bozótoson, és hamarosan egy apró, takaros erdei házikóhoz értek. A ház ablakai meleg, aranysárga fényt árasztottak, és az ajtónál kéményfüst kanyargott az ég felé.

Az erdei ház lakói

Viszki óvatosan megszimatolta a házikó ajtaját, míg Flopi vidáman ugatott egyet. Az ajtó nyikorogva kinyílt, és egy idős néni jelent meg, kezében egy lámpással.

– Nahát, kik vagytok ti, kis vándorok? – kérdezte kedvesen.

– Elvesztünk az erdőben – nyüszített Flopi, és bújt közelebb a nénihez.

– Ó, ti szegénykék! Gyorsan, gyertek be, melegedjetek meg! – hívta őket mosolyogva, és egy tál meleg tejjel, valamint egy puha takaróval várta a kutyákat.

Bent a házikóban kellemes meleg volt, és a kandallóban ropogott a tűz. A néni, akit mindenki csak Borókának hívott, mesélt nekik az erdőről, és azt is elmondta, hogy jól ismeri a környéket.

Vissza a biztonságba

Miután Viszki és Flopi kipihenték magukat, Boróka fogott egy régi térképet, és elmagyarázta nekik, hogyan juthatnak vissza Ervin és Olivér kunyhójához.

– De ne aggódjatok, el is kísérlek titeket egy darabon! – mondta, és felvette a meleg kabátját.

Boróka lámpással vezette őket az erdei ösvényeken, és közben énekelt egy régi dalt, amitől a kutyák szíve megtelt reménnyel. Hamarosan Viszki már felismerte az erdő egy-egy pontját, és Flopi örömében megugatta a távolban feltűnő kunyhót.

Ervin és Olivér a ház előtt álltak, és amint meglátták a kutyákat, felkiáltottak:

– Viszki! Flopi! Megvagytok!

Boróka elmosolyodott, és egy pillanatra megállt, hogy búcsút intsen.

– Most már biztonságban vagytok. Vigyázzatok egymásra! – mondta, majd eltűnt az erdő sötétjében.

A történet tanulsága

Viszki és Flopi aznap este boldogan feküdtek le a puha pokrócaikra, és megígérték egymásnak, hogy legközelebb jobban figyelnek, merre járnak. Az erdő még mindig tele volt titkokkal, de a kutyák megtanulták, hogy mindig van kiút, ha összetartanak.

Vége.